Nordic walking Fülöpszálláson

 

 

A nordic walking (NW) vezetője: Kocsis Mária.

Első időpont: 2018. 09. 22. szombat, 16 óra.

Találkozó: Polgármesteri Hivatal

Rendszeresen 2 hetente.

 

A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség 2018-ban elindította EFOP-1.8.6-17 projektjét, amelynek célja a pályázati felhívással összhangban a lakosság egészségfejlesztése, a szabadidősport tevékenység elterjesztése és a sportszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, különösen a hátrányos helyzetű célcsoportok számára, illetve, hogy a projektek révén a kevésbé fejlett régiókban minél több típusú sportszolgáltatás fejlesztés valósuljon meg, ezáltal minél szélesebb egészségfejlesztő testmozgás kínálat álljon rendelkezésre.

A Szövetség 30 hónap alatt három megyében (Csongrád, Békés és Bács-Kiskun) 65 településen szervez a lakosság számára szabadidősport rendezvényeket, Dél Alföldi Mozgolódó néven.

Sportprogramjaink között szerepelnek eseti, valamint hetente, negyedévente és félévente ismétlődő események, emellett három úgynevezett Mega Tártkapus Egészségfejlesztő és Családi napot, illetve több lakossági kampányt és fórumot szervezünk.

A projektidőszak alatt több helyszínen is felelevenítjük a több évtizedes hagyománnyal rendelkező szabadidős sportágakat, mint például a nordic walkingot, lábtengót, asztaliteniszt, görkorcsolyázást, kerékpár és vízi túrákat, illetve a szövetségünk által három évvel ezelőtt elindított heti rendszerességű minden korosztály számára elérhető sajáttestsúlyos alakformáló fitness edzést.

Rendezvényeinken kiemelt hangsúlyt kap az egészségfejlesztés, prevenció, céltudatosság és a helyes táplálkozásra való ösztönzés.

További küldetésünk a hátrányos helyzetűek, nyugdíjasok és mozgássérültek felkarolása a szabadidősport terén.

 

Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség
www.csomszisz.hu
efop186mozgolodo@gmail.com

 

Hozzászólások

hozzászólás